Test és Lélek

A Varázslatos Tantra

A keleti vallások valósággal felmagasztalják a szerelmi kultúrát, mint az élet elengedhetetlen velejáróját. Gondoljunk csak a Káma Szútrára vagy az Ananga Rangára. Ám amíg ezek csupán a szexuális élet fellendítésére, élénkítésére törekszenek, létezik a Tantra, amelynek ugyan szintén van egy hasonló vonulata, de számos félreértelmezéssel ellentétben, nem elsősorban a szexuális élet javítását célozza. Épp ellenkezőleg, azt csupán eszközként használja arra, hogy elvezesse gyakorlóit a kozmikus szellemi egység megtalálásához.

Az önismereti és tudat felszabadító technikákat ötvöző szemléletmód a világegyetemet két pólusra osztja. Ezek hol negatív és pozitív, női és férfi, jin és jang, vagy éppen dinamikus és statikus ellentétpárokban mutatkoznak meg. A tantrikus gyakorlat célja, hogy feloldja és harmonizálja ezeket az ellentéteket, és totális egységet teremtsen közöttük. Egy olyan állapot elérését célozza, amelyben megismerhetjük igazi valónkat, és irányítani tudjuk azt. Megszabadít bennünket testi, lelki feszültségeinktől és a szellemi, lelki mérgektől, miközben fokozott tudatossághoz, önbizalomhoz és megnövekedett teljesítőképességhez vezet. Segít elmélyíteni emberi kapcsolatainkat, s energiagátjainkat feloldva orvosolja szexuális, illetve lelki eredetű betegségeinket. Ehhez egyaránt alkalmazza többek között a jóga módszereit, és különféle meditációs technikákat. Jelenleg csaknem 80 különböző ága ismert.

Szex és tantra

A szexualitás az egyik legerősebb energiaforrásunk, s ha tudatosan használjuk, megtanulhatjuk, hogy soha ne a másiktól várjuk a csodát, önmagunk kiteljesítését, hanem magunkban fedezzük fel a változ(tat)ás képességét és éljünk vele. Mindennek az az alapja, hogy megszeressük és elfogadjuk önmagunkat, e nélkül ugyanis képtelenek leszünk arra, hogy bárki másnak helyet csináljunk a szívünkben és az életünkben.

A tantra férfi-női ellentétek feloldására a szeretkezést alkalmazza szellemi gyakorlatként. Szexualitást érintő technikája, a tantrikus szex tanítása szerint férfiak és nők egyben istenek és istennők, Shiva, illetve Shakti hasonmásai. Követői, a tantrikák, intim együttléteik során úgy kell viselkedjenek, hogy a másikat isteni lénynek tekintsék, azaz felismerjék és tiszteljék a partnerükben élő istent, illetve istennőt. A módszer gyakorlói képesek arra, hogy harmonizálják szexuális, spirituális és szellemi energiáikat, s a testi gyönyört isteni üdvösséggé emeljék.

Cél vagy eszköz?

A nyugati ember számára a szeretkezés a másik ember megszerzését, birtoklását jelenti, és a kielégülést tekinti végcélnak. A tantra ezzel szemben sokkal inkább arról szól, hogy az ember lépjen túl saját egóján, ne az örömök mindenáron való elérésére koncentráljon, hanem igyekezzen minden pillanatot megélni a maga teljességében. Ebben a szemléletben a szex nem az orgazmus hajszolásáról szól. A tantra a téren és időn túli örömállapot elérését célozza, az eggyé válás, megvilágosodás, kozmikus egység elérését. A férfit istennek, a nőt a benne élő isteni lény megtestesülésének kell tekinteni, miközben megszűnnek a határok ember és ember között, elvész az én és te, mert a szeretkezés olyan áramkört teremt, amelyben a nők a mágneses energiája magához vonzza a férfi elektromos impulzusait. Ahogy a férfi egyre passzívabb lesz, úgy válik egyre dinamikusabbá a nő. A párok az orgazmus irányításával, visszatartásával, illetve késleltetésével végül egy korábban soha nem ismert mértékű, kozmikus orgazmusban forrhatnak össze.

A tantra azt mondja, a szerelem ott kezdődik, ahol nincs külön én és ő. Amikor szeretkezel, olyan áramkört hozol létre, amelyben kiegészítitek egymás testi-lelki polaritását. A nők a mágneses energiát testesítik meg, amely magához vonzza a férfi elektromos impulzusait. Amikor szeretkezünk, ezek a polaritások kicserélődnek. Ahogy a férfi egyre passzívabb lesz, így növekszik a nő dinamizmusa. A tantrában a férfi nagyon keveset mozog. A nő az, aki az energiát gerjeszti, ő a főszereplő. Az, hogy energiáidat társadéval kapcsolod össze, felpörgeti a fejlődésedet. Előfordulhat, hogy egyetlen szeretkezés során is misztikus élményeid lesznek. A tantra nemcsak a stresszt oldja, hanem növeli nőiességedet, magabiztossá és kiegyensúlyozottá tesz.

A tantra szexszel, sokkal jobb szerető lehetsz, hiszen megtanulod, hogyan szerezz örömet párodnak - és magadnak. A tantrikus szexben az aktushoz vezető út sokkal izgalmasabbá teszi azt. Nincs külön férfi és nő, csak ti együtt léteztek. Időigényes, de érdemes kipróbálni!

A szeretkezés szó szerint az élet szikráját lobbantja lángra, és óhatatlanul együtt jár vele a nagyobb intimitás, a sebezhetőség, az őszinteség és a tökéletes boldogság pillanata. Az olyan ősi tanítások, mint a tantra szerint, a szerelem nem más, mint módosult szexuális energia. A tantrikus szex a romantikus szerelem szent kifejeződése, amely az isteni nő és az isteni férfi tiszteletének ősi hindu hagyományából származik. Azt tanítja, hogy az isteni szerelmet olyan kapcsolatban lehet elérni, amelyben a férfi és a nő szeretik egymást.

Hogyan próbáld ki?

A tantrikus szex nem az első randira való, de kiindulásként a szemekben lehet megtalálni a tantrikus lelki közösséget. A szemkontaktus a tantra egyik olyan része, amelyet bármikor gyakorolhatsz, és nem kell feltétlenül romantikusnak vagy szexuális töltetűnek lennie. Ha azonban mélyen belenézel valaki szemébe, akkor intim és mély módon kerülsz vele kapcsolatba, megtudhatod, hogy ki ő, kicsit megismerheted. Ha egy ember fenntartja a szemkontaktust, akkor az annak a jele, hogy nem fél nézni vagy téged, vagy nem fél attól, hogy te nézed őt. A szemek abban is segítenek, hogy kiderítsd, mennyire igaz egy érzés. Nézz bele annak a szemébe, akihez vonzódsz, és keresd ott a szerelmet vagy szeretetet. A tantra segít abban, hogy már akkor is meglássuk valakiben azt, amit keresünk, amikor még csak a szemünkkel csókoljuk meg. Ezt a mély intimitást és odaadást csak gyakorlással és türelemmel lehet elérni. Olyan partner kell hozzá, aki a lehető legjobban és legmélyebben akar téged szeretni. A tantra segítségével a párok mélyebb intimitást és közösséget érhetnek el. Általában a nő vezeti be a férfit a szent örömökbe - ne várj arra, hogy egyszer csak felbukkanjon a tökéletes, gyakorlott tantra-férfi. Próbáld rábeszélni a partneredet a tantrikus szerelemre, vagy ha egyedülálló vagy, készülj fel rá.

A párok végül olyan intim energiaátadási viszonyba kerülnek, hogy egynek fogják magukat érezni. Ismerd meg az igazi szenvedélyt!

Várunk a "Varázslatos Nő" és "A Nőiesség Varázsa" fantázia

névvel ellátott Élménynapokon, ahol részletesen, tabuk nélkül beszélünk a szexről, a párkapcsolatokról. Profi - szakképzett oktató által vezetett tréningünkön betekintést nyerhetsz a tantra szex különleges világába. Megtanulhatod, hogyan éld át az igazi, valódi szenvedélyt! Szeretettel várunk! 

"Az egész élet valójában választásokról szól. Az ember sorsa a döntéseinek megfelelően bontakozik ki." Robin Sharma

Ép Testben Ép Lélek - A Betegségek Lelki Okai 

Valójában minden egészségügyi probléma egy-egy fontos üzenet, az egyszerű torokfájástól kezdve egészen a krónikus panaszokig.

Betegségeinket mi magunk idézzük elő azzal, hogy elfojtunk magunkban bizonyos érzelmeket, és hagyjuk, hogy mások erőteljes hatást gyakoroljanak ránk. A testünk újra és újra jelez, ám ha nem vagyunk hajlandóak tudomást venni a jelentéktelennek tűnő panaszokról, és nem változtatunk, akár a legegyszerűbb megfázás is komoly betegségbe torkollhat.

A betegség tünetek figyelmeztetnek arra, hogy változtatnunk kell életmódot vagy éppen fel fogást.

Egy testrész...

Begyulladhat: szellemi-lelki szinten akut terhelés van jelen

Elgennyesedhet: valami idegen hatolt a szervezetbe, amit el kell távolítani (szellemi-lelki téren is)

Túlfeszülhet, megrándulhat: túlzott igénybevételről van szó, melyet meg kell szüntetni

Kificamodhat: szellemi-lelki téren valami nincs rendben, helyre kellene igazítani. Ez egy adott helyzetre is vonatkozhat.

Elgyengülhet: gyakorolni, erősíteni, támogatni kell valamit, hiszen csak akkor jutok előbbre, ha eleget teszek bizonyos követelményeknek.

Működésében zavar keletkezhet: fel kell tennem a kérdést - mi zavar engem a valóságban? Hogyan tudnám helyre állítani a rendet?

Viszkethet vagy éghet: meg kell kérdeznem önmagamtól - mi égeti a valóságban a bőrömet, mi az, ami viszket, hogy rákényszerítsen a törődésre?

Beszűkülhet: megkérdezem hát magamtól - mi szűkít be engem, miként tudnám e tudati beszűkülést elhárítani?

Kitágulhat: milyen téren mentem túl messzire, mit feszítettem túl vagy vettem túlságosan is igénybe?

Ijesztő emlék is megbetegíthet

Mindig az a testrész, szerv betegszik meg, amelyik mintegy jelképezi az adott pszichés problémánkat. Ez régi megfigyelés: már az ókori görögök is meséltek egy királyfiról, aki azért nem tudott gyermeket nemzeni, mert kisfiú korában meglátott egy pásztort, aki épp egy kost ivartalanított.

A látvány nyilván annyira beégett a rémült gyerek tudatába, hogy lelki blokkot okozott, amely pont a nemzéssel kapcsolatos betegségben nyilvánult meg. Szerencsére azonban Melampusz, a híres orvos meggyógyította őt úgy, hogy jelképesen "törölte" az emléket. Ez jó példa rá, mennyire összefügg a tudat, az emlékezet, a lelkiállapot - és a testi betegségek.

A nemi téren történt sérelem, megaláztatás, gátlás például természetesen női, illetve férfibetegségeket okoz. Világszerte megfigyelték, hogy a nők meddőségét okozhatja, ha tudat alatt félnek a szüléstől, vagy az anyaságtól - például azért, mert nem tartják magukat elég érettnek a gyermekvállalásra. Hangsúlyozzuk: ez általában tudat alatt lapul, így az illető nő elkeseredve bizonygatja: "pedig én igenis nagyon, nagyon szeretnék gyereket!"

Nem bírom megemészteni...

"Kirúgtak a munkahelyemről, és ezt annyira a szívemre vettem!", "Allergiás vagyok a szomszédomra!", "Nem bírom megemészteni, hogy otthagyott a férjem!" Ugye ismerős panaszok? A magyar nyelv képes beszéddel sugallja: e problémák szó szerint úgy és ott betegíthetik meg a testet, ahogy ez a szóhasználat mondja.

Ha például gyomrunk nincs rendben, fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi az, amit nem tudunk megemészteni? A gyomor amúgy is nagyon érzékeny a stresszre, szorongásra, túlzásba vitt aggodalomra. Az epe viszont akkor kezdhet el "rosszalkodni", ha cinikusak vagyunk ("epés" megjegyzéssel illetünk másokat), vagy ellenkezőleg: mi magunk nem viseljük el a másoktól származó gúnyt, sértéseket.

A belek szintén hű tükrei személyiségünknek, illetve pillanatnyi lelkiállapotunknak is. Aki hasmenésre hajlamos, az tudat alatt gyorsan ki akar magából lökni valamilyen negatív érzelmet - például szorongást, dühöt, csalódottságot. Ellenben székrekedéstől azok szoktak szenvedni, akik magukba zárják, tartogatják fájdalmas emlékeiket, és folyton azon őrlődnek: miért úgy és miért nem másképp csináltak, vagy mondtak valamit.

Túlvállaltam magam

Napjainkban az orvostudomány gyökeres változáson megy keresztül. Egyre jobban rádöbbennek: a betegségek mögött negatív gondolatok, lelki válságok, életvezetési hibák állnak. Így kezelésük során is elsősorban életvitelünket, gondolkodásunkat kell rendbe tenni, mivel sokszor már ez elég ahhoz, hogy a szervi probléma is elmúljon.

Idegesség, ideg összeroppanás

Az egészséges idegrendszerben az idegek nyugalmi helyzetben vannak, csak akkor válnak feszültté, ha valamilyen hirtelen helyzetváltozás, külső behatás éri őket. Ez az idegfeszültség cselekvésre ösztönzi az embert.

Ha azonban valaki instabil állapotban van, akkor az idegei alapállapotban feszítettek, ezért ha valamilyen külső behatás éri, a feszítettség eléri a kritikus határt, és nem képes higgadt vagy élénk kommunikációval lerendezni azt. Nem hiszi, hogy képes megbirkózni a helyzettel, nem képes higgadtan kezelni azt. Ezért állandó visszaigazolást keres, mellyel megerősíthetné önbizalmát. Az állandó igazoláskeresés pedig azt eredményezi, hogy nem szűri meg eléggé az információkat - mindent fontosnak tart, hiszen ki tudja, hol lapulhat meg egy-egy pozitív visszajelzés. Ezért információ-feldolgozó központja túlterheltté válik, mert nem a ténylegesen fontos dolgokkal kell csak foglalkoznia.

Ha ez a folyamat már nagyon régóta fennáll, és az idegrendszer képtelen túlterhelt állapotban tovább működni, egész egyszerűn összeomlik. Az egyén kiborul, és elveszíti realitásérzékét. Az idegössszeroppanásnak fizikai tünetei is vannak, nehézlégzés, remegés, hányinger. Ilyenkor azonnali nyugalmi állapotra van szükség ahhoz, hogy a struktúrát újjá lehessen építeni.

Depresszió

A depresszió általában pszichés eredetű betegség, mely nagyon sokféle formát ölthet. A betegeket a legtöbb esetben lelkiismeret-furdalás gyötri, általában rajtuk teljesen kívülálló okok miatt. A beteg teljesen elnyomja agresszióját, nehogy valakit megbántson, mely akár olyan mérteket is ölthet, hogy minden ösztönös reakcióját letiltja, és mindet felülvizsgálja. Ennek hatására idegei állandó munkában vannak, hiszen nem szentelhetnek egyetlen pillanatot sem annak, hogy elengedjék a feszített tartást, mert akkor kicsúszhat egy őszinte reakció.

Idővel minden aktivitást veszélyesnek ítél, és elnyom minden valós élettel járó tevékenységet. A legtöbb depressziós azért nem lesz öngyilkos, mert képtelen megölni magát, hiszen az is cselekvés. A kezdeti ismeretlen lelkiismeret-furdalásból ugyanis teljes cselekvőképtelenség alakul ki, melyben az egyén szinte vegetál.

Alvásképtelenség

Különbséget kell tenni az átmeneti álmatlanság és kóros változata között. Az előbbit stressz, gyógyszerek, érzelmi megterhelés okozhatja. Ha valakinél állandósul ez az állapot, nem tud elaludni, és az egész éjszakát ébren tölti el, annak hátterében az esetek nagy részében a haláltól való félelem áll. Az alvás ugyanis hasonlít a halálhoz, az ember öntudatlan állapotba kerül, és nem érzékeli, hogy mi történik körülötte. Ha valaki képtelen ebbe a helyzetbe önként belekerülni, akkor általában hiányzik belőle a magabiztosság és az ősbizalom.

Az elhízás lelki okai

Az elhízás nem csupán túlevés miatt alakulhat ki. A testsúlynövelő lelki terhek is jelentősen befolyásolják a súlygyarapodást.

Az elhízás okai között szerepelhetnek genetikai, hormonális tényezők, ám lassú anyagcsere is lehet a háttérben. Különböző környezeti tényezők, mint az otthonról hozott szokások nagyban befolyásolják a felnőttkori testsúlyunkat. A családi minta hatással van az életmódunkra, étkezési szokásainkra, az étkezéshez való hozzáállásunkra. Ha hibásan sajátítjuk el az evéshez való viszonyunkat, akkor azt a későbbiekben igen nehéz lesz helyre hozni. Ez a tanulás csecsemőkortól kezdődik.

Fontos, hogy az anya hogy értelmezi a gyerek szükségleteit. A felnőttkori elhízás oka (amely sokszor már a gyermekkorban felszedett kilók leadásával kezdődik), hogy az anya a csecsemő minden jelzésére megetette gyermekét. Később ugyanezt teszik az elhízott emberek, mert nem tanulják meg az éhség és a különböző emocionális állapotok megkülönböztetését. A félelmet, haragot, szorongást, izgalmi állapotot éhségnek címkézik. Illetve megtanulták, hogy az evés csökkenti az izgatottságot, így érzelmi evőkké váltak.

Mivel a belső éhségingereket rosszul érzékelik, így a külső jelzőingerekre nagyon fogékonyak. Csupán az étel illata és látványa komoly gyomorkorgató erejű lehet egy érzelmi evőnél. Étkezési viselkedésük külső szabályozás alatt áll.

Hogyan tekintünk egy kövér emberre?

A kövér embereket többféleképpen ítélik meg. Szociokulturális tényezők befolyásolják, hogy miként tekintünk rájuk. A korok és kultúrák nagyban befolyásolják, hogy kövérnek lenni pozitív, avagy negatív dolog.

A ma divatja és divattervezői a karcsúságot részesítik előnyben. A soványabb hölgyek könnyebben találnak maguknak ruhákat, mint húsosabb társaik. Az egykor igen divatos kórosan sovány modellek helyett már az egészségesebb testsúlyúak vonulnak fel a kifutókon, ám a kövérség elfogadása a divatiparban és ezzel együtt a civilizált társadalmakban még várat magára.

A nőknek több előítélettel kell szembenézniük súlyukkal kapcsolatban. Sok teltebb hölgyet gyötör a bűntudat testalkata miatt. Rengetegen szenvednek az emberi testsúllyal kapcsolatos sztereotípiák és a diszkrimináció miatt. A ducibb nőket például sokan anya-szimbólumként könyvelik el, még a karcsúbbakra a sikeres, és törtető jelzőket aggatják.

Többletsúly, mint védelem?

A testsúly és a lelki egyensúly szoros összefüggésben áll egymással. Rengetegen karcsúságra vágynak, de nem merik vállalni, ami a fogyással jár. Egy elhízott embernek a kapcsolatteremtés is nehezére esik, így sokszor az evés az egyetlen társa. Az étkezésekkel pótolja a közösségi, vagy egyéb társas tevékenységeket.

A kövérek sokan depressziósak alkatuk miatt. Hozzá kell tenni, hogy a testsúly okozta lelki problémák nem csupán az elhízott embereket érintik, hanem minden olyan egyént, aki nem tud megbékélni kilóival.

Hogyan kezeljük a kövérséget?

A kövérség kezelése összetett. Az elhízott ember testét és lelkét egyaránt kezelni kell. A tartós és eredményes fogyás érdekében növelni kell a súlyvesztő személy én erejét. Meg kell küzdenie a súlya miatt ért előítéletekkel. Növelni kell stressz kezelő képességét. Amíg belül, lelkileg nem erősödik meg a fogyni vágyó, mindaddig a fogyókúrák kevésbé, vagy teljesen hatástalanok lesznek.

Fogyás, mint önismereti út

A fogyással lelki változások is járnak. Változik a környezethez való viszonyulás. Kezelés közben olyan problémák jönnek elő, amit eddig evéssel oldottak meg. A fogyással tehát nem csak fölös kilóinktól, de hamis énképünktől és az elhízás miatti depressziótól is megszabadulhatunk.

A Daganatos Betegségek Lelki okai

A betegséget felfoghatjuk úgy is, mint lélek segélykiáltását, a betegség beszél, és elmondja mindazt a lelki fájdalmat, amit a beteg nem tud, nem akar, nem mer szóval kifejezni a környezete felé.

A betegség alapjában változtatja meg a beteg, és hozzátartozóinak életét, jövőképét, fontossági sorrendjét, értékrendjét, sokszor a családon belüli érzelmi kötődéseket, érzelmi kifejezéseiket. A daganatos betegség diagnózisa súlyos trauma, sokk, mind a beteg, mind a környezete számára. A diagnózisra adott érzelmi reakciók: elemi félelem, szorongás, depresszió.

A daganatos betegségekhez fűzött hiedelmek, a betegség felismerésének első, érzékeny szakaszában szinte megbénítják a beteget és a hozzátartozókat egyaránt.

Milyen célt szolgálhat a betegség? A betegnek lehetősége van arra, hogy ne foglalkozzon valamilyen nehéz problémával, helyzettel.

  • Figyelmet, törődést, dédelgetést kap környezetétől.
  • Alkalma nyílik arra, hogy magával foglalkozzon, újrarendezze lelki energiáit a betegség legyőzésére, és arra hogy életcélokat tudjon kitűzni.
  • Indíttatást gyűjt személyes fejlődésére, vagy nem kívánatos szokásai, viselkedése megváltoztatására. Nem kell megfelelni sem mások, sem saját túlzott elvárásainak.

A daganatos betegség kialakulásának feltételezett lelki okai:

  • A fiatalkori elszigeteltség, elhagyatottság, kétségbeesettség.
  • A mélyebb emberi kapcsolatok veszélyesnek minősítése.
  • Felnőttként létre tudott hozni erős, tartalmas kapcsolatot, vagy munkájába fektetett nagy energiákat, ezért élt, ez lett élete értelme.
  • A kapcsolat megszakadt, a szerep véget ért-halál, elköltözés, nyugdíjba vonulás, stb, ennek eredményeképpen kétségbe esik.
  • Kétségbeesésüket magukba fojtják, képtelenek érzelmeikről őszintén, nyíltan beszélni. Dühüket, agressziójukat elnyomják, ezért mások "Csodálatos embernek" tartják őket.
  • Valamely fontos érzelmi kapcsolat elvesztése.
  • Mások érdekeinek, érzéseinek, vágyainak előtérbe helyezése.
  • Lehangoltság, kétségbeesés, depresszió.

A gyógyulás útján: a komplex (onkológiai és pszichoterápiás) kezelés eredményeképpen elérhető változás.

  • A betegség legyőzésében legfontosabb szerepe a megküzdési stratégiáknak van. A betegséget, megoldandó problémakánt felfogó, harcos típusú embernek a legjobbak a gyógyulási esélyei.
  • A gyógyulásba, személyes belső erőforrásokba, a helyzet irányításába vetett hit, az egyéni célok megfogalmazása, jövőkép kialakítása segíti a gyógyulás folyamatát.
  • Az életet veszélyeztető betegség diagnózisával az egyén új perspektívából látja problémáit:
  • Szembenéz a halállal.
  • Az élet sok szabálya értelmetlennek, kicsinyesnek tűnik.
  • Valójában a fenyegetés ad az egyénnek engedélyt, hogy olyan dolgokat vigyen végbe, amelyeket korábban nem tartott megengedhetőnek.
  • A visszatartott dühöt, ellenséges érzelmeket most ki lehet fejezni.
  • A saját érdekét figyelembe vevő viselkedés engedélyezett lesz.
  • A betegség következtében lehet nemet mondani.
  • Az egyén eldöntheti, hogy megváltoztatja viselkedését, és hogy másfajta ember lesz belőle.
  • Mivel a betegség gyakran felfüggeszti a szabályokat hirtelen új választási lehetőségek nyílnak.
  • Megoldhatatlan konfliktusok megoldódhatnak.
  • Felfedezi, hogy viselkedése megváltoztatásával nem dőlt össze a világ, sőt komfortosabban érzi magát.
  • Nő a cselekvési szabadság, ezáltal nagyobbak az élet erőforrásai.
  • Az elfojtott érzelmek szabad utat kaphatnak.
  • A betegség engedélyt ad a változtatásra.
  • A testi folyamatok válaszolnak a remény érzésére és a megújult életkedvre, az új lelkiállapottal együtt egymást erősítik.
  • Az új életkedv olyan testi folyamatokat el, amelyek az egészség javulását segítik elő. Mivel a test, lélek és az érzelmek egységes rendszert alkotnak, a lelkiállapot pozitív változásai testi szinten is gyógyítanak.

Legjobb gyógyszerünk: Saját Magunk

Mindezt az ősidőkben jól tudták az emberek - és nem csak a gyógyítók. Napjainkban azonban Rüdiger Dahlke, a híres német természetgyógyász ismerte fel újra, hogy testünk minden pontja hű tükre lelki életünk megfelelő területeinek. Könyvének címe is sokat mondó: A betegség mint szimbólum. Dahlke általában úgy véli, hogy minden betegség valójában a "sértődött lélek felkiáltása".

Lelkünk azonban, ha segítségért próbál kiáltani, nem szavakkal tudja ezt tenni, hanem testi fájdalmakkal, tünetekkel. Ezért, ha meg akarunk gyógyulni, első feladatunk elgondolkodni a következő kérdéseken: boldog és elégedett vagyok? Nem egészen? Mi az, ami bánt? Mit hiányolok életemből? Mikor jelent meg a testi problémám, és mi az a lelki trauma, esemény, emlék, amellyel összefüggésben lehet?

Természetesen ez nem helyettesítheti azt, hogy bizonyos betegségek esetén az orvos segítségét is igénybe vegyük. Ám gyógyulásunk csak akkor lehet teljes, végleges, ha önmagunk lelki életét megértjük, tisztába jövünk azzal, mire is vágyik legbelső énünk. Ahogy Paracelsus, a neves középkori orvos mondta: "az ember legjobb gyógyszere az ember maga!"

Miről árulkodnak a betegségeid? (Részletek Rüdiger Dahlke könyveiből) 

Alhasi görcsök - Félelem, bizonytalanság.

Allergia - Fél, hogy. Lemondás a hatalomról. Kire vagyok allergiás?Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Pollenallergia esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergia esetén a kedveskedést, szeretetet nem tudod elfogadni, porallergia esetén pedig a tisztátalanságot.

Aranyér - Múltból átmentett harag. Zavarok az elengedésben. Leterheltség, aggódás a határidők miatt. Határozatlanság, rugalmassághiány.

Álmatlanság - Félelem, nyugtalanság, bűntudat. Félelem a szellemvilágtól. Nyugtalanság, félelem, bűntudat. Félsz a kiszolgáltatottságtól, a védtelenségtől vagy a haláltól.

Alacsony vérnyomás- Félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig.

Asztma- az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. - szűkkeblű vagy, többet akarsz kapni, mint amennyit adni, a világ piszkosságának taszítása

Balesetek - Magatehetetlenség, kitörni vágyás, agresszivitás.

Belek - Szükségtelen elengedése félelemmel, illetve el nem engedése.

Bélrendszer - ellenséges érzelmek.

Bőrkeményedés - Merev nézetek, állandó rettegés 

Baleset, csonttörés - Nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged.

Cukorbetegség - Visszafogottság, mély fájdalom, szeretethiány, sóvárgás a múlt emlékei iránt. Pl. szép lehetett volna, ha..... ,Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.

Daganat-tumor - Önfejűség, merev gondolkodás, helytelen programozás, régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása. Lelkiismeret-furdalás.

Depresszió - menekülés az aktivitástól

Derékfájás - túlhajszoltság.

Dohányzás - vágy az önmegvalósítás szabadságára, kapcsolatteremtésre

Ekcéma - Kibékíthetetlen ellentétek, érzelmi kifakadások hiánya. Ellentétek harca, érzelmi kitörések

Érelmeszesedés - Ellenállás, feszültség, szűklátókörűség, elfordulás az értékektől.

Étvágy - saját érzelmek megvetése. Biztonságvágy. Étvágy (nagy): biztonsági érzet hiánya, félelem. 

Étvágytalanság - Félelem, veszély és fenyegetettség érzet

Elhízás - Boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőd. Esetleg a plusz kilók mögé próbálod elrejteni nőiességedet.

Fej -irányítás, gondolkodás, racionalizmus Fejfájás - Kemény önkritika. Az én alábecsülése. Maximalista vagy, túlhajszolod magad. nem tűröd a kritikát

Fogak - Elhatározások. Rágódás a helyzetek miatt. Fontos döntések halogatása. Képtelen az átgondolásra és határozásra.

Fül - Fülcsengés - Az őrangyal figyelmeztetése. Zúgás- nem a belső hangra figyelek.

Fertőzés - Harag, bántalom, ingerültség

Fogfájás -Valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd. vitalitás hiánya

Foltokban hulló haj - szervzónák figyelembevételével jelez rendellenességet

Gerincproblémák - Az egyenesség, őszinteség, emberség jelképe. Gerincferdülés: egyik feled túl hangsúlyos a másikkal szemben (lásd oldalak)
Görnyedtség - bizonytalanság, összehúzza magát, az élet csapásai alatt megtört

Görcsök - Görcsös ragaszkodás, feszültség, aggódás, megragadás.

Hasi panaszok - Egzisztenciális félelmekre utal.

Herpesz - Undorodsz valamitől.

Klimax - Félelem a nőiesség elvesztésétől, az öregedéstől. Önbizalom hanyatlása.

Koleszterin - Az öröm csatornái elzáródnak, félelem az öröm elfogadásától.

Köröm rágása - Önemésztés, gyermeki dac.

Kövérség - Védőpajzs. Önvédelem, túlérzékenység.
Kiütés - Türelmetlenség, gyermetegség

Máj Betegségei - Örökös panaszkodás. Állandóan hibát keres magában és tetteivel igazolja azt. Túl dühös és haragvó vagy. méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.

Meddőség - Nincs belső igény az anyaságra, vagy félelem az élet természetes menetétől.

Menstruációs zavarok - Nőiesség elutasítása, bűntudat, rettegés. Menstruáció: önfeladás, odaadás, elengedés, ritmus, nőiség

Migrén - Kitörési vágy. Ellenállás az élet természetes menetének, szexualitás keltette szorongások. Fejben megélt szexualitás.

Magas vérnyomás - Túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani.

Orrdugulás - Megakadályozod az érzelmeid áramlását.

Pajzsmirigy - Sértődöttség. Soha nem tehetem azt, amit akarok. Mikor kerülök sorra?Ha alulműködik, félsz a változástól, ha túlműködik, sokat stresszelsz, és nincs határozott jövőképed.

Rák - Mély sebek Neheztelés régi sérelmek miatt. Titkos bánat emészti a testet. Gyűlölet, kétségbeesés.

Szem betegségei - nem szívesen látja, ami életében végbemegy. Valamit nem akarsz meglátni.,Ha rövidlátó vagy, akkor a jövőbeni dolgokat hárítod, távollátás esetén pedig az orrod előtt levő dolgok felett hunysz szemet. Gyermekeknél: Rövidlátás - A jövőkép bizonytalan. Távollátás - Rettegés a jelentől.

Szívroham - a pénz utáni hajsza kiszorítja a szívből az örömöt.

Térd panaszai - Önfejűség, önteltség, hajthatatlanság, félelem, rugalmatlanság. Alázat hiánya. Térd: Az alázatot, befelé fordulást jelképezi.

Torok betegségei - elfojtott harag, önkifejezés hiánya, ellenállás a változásnak, az egyén képtelen szót emelni önmagáért. Nem tudod, nem mered kimondani, amit szeretnél, nem vállalod fel magad.

Tüdő betegségei - Búskomorság, bánat, félelem az élet befogadásától. Nem érzi méltónak magát a teljes életre. Szomorú vagy, nem érzed magad elég szabadnak.

Trombózis - Szellemi fejlődésre van szükséged.

Vérszegénység - Passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó felvenni, beépíteni a mindennapjaidba

Visszér- Rugalmatlan, merev, zárkózott vagy.

Várunk a  "A Nőiesség Varázsa" fantázia névvel ellátott interaktív tréningünkön, ahol szakképzett oktatónk még mélyebb betekintést nyújt a betegségek lelki eredtének felfedezésébe. A Tréningen résztvevők ajándéka egy Varázstankönyv mely teljes részletességében tartalmazza a fizikai tünetek lehetséges lelki eredetét.

Szeretettel várunk! 

"A lelket kell meggyógyítani ahhoz, hogy a sejtek egészségesek legyenek." Wass Albert

Lingam Masszázs - Az Út A Férfi Szívéhez

A lingam szanszkrit szó, amely magában foglalja a férfi nemi szerveket - nemcsak anatómiai, hanem energetikai és spirituális értelemben is. A lingam-masszázs tantrikus és taoista tanokon, valamint a modern szexuális kutatások eredményein alapul. A szó legszorosabb értelmében felfedező utazás, amelynek során félretolhatjuk általánosan elfogadott elképzeléseinket és az eddig szerzett tapasztalatokat, s teljesen új módon élhetjük meg szexualitásunkat. A szexuális tudatosság első lépése önmagunk elfogadása olyannak, amilyenek vagyunk.

Nem csak a nőiség dicsérete a fontos egy párkapcsolatban, hanem az is, hogy a férfi mellettünk igazi férfinek érezhesse magát. A lingam masszázs segítségével biztosíthatod a társadat arról, hogy számodra ő az egyetlen, aki létezik és akit szeretettel veszel körül. Ritka alkalmat adsz neki ezzel arra, hogy ne kelljen bizonygatnia rátermettségét, bátorságát, nem kell elejtenie egy mamutot sem kivételesen. Csupán átadni magát a te gyengéd érintéseidnek és hagyni, hogy magával ragadják a szexuális energiák.

A férfi szexualitás erejének felfedezése és elfogadása független a potenciától és az erekciótól. Nincs jelentősége, hogy a lingam-masszázs fogadója fiatal vagy idős, potens vagy impotens, szexuálisan tapasztalt vagy tapasztalatlan. Csak az számít, hogy készen álljon belépni a szexualitásnak erre az ismeretlen területére, és tudatosan érezzen. A szexuális tudatosság első lépése önmagunk elfogadása, tehát a hajlandóság, hogy olyannak fogadjuk el magunkat, amilyenek vagyunk. A szó legszorosabb értelmében felfedező utazás, amelynek során félretolhatjuk az általánosan elfogadott elképzeléseket és az eddig szerzett tapasztalatokat, mert teljesen új módon élhetjük meg önmagunkat.

Mi kell a jó lingam masszázshoz?

  • Meghitt, nyugodt légkör

Ahhoz, hogy a partner teljesen el tudjon lazulni, és élvezhesse a kényeztetést, fontos, hogy abszolút nyugodt, intim és meghitt légkört teremtsünk. Ehhez bevethetünk bármit: gyertyákat, illatokat, kellemes félhomályt, zenét.

  • Türelem

Ismét hangsúlyozzuk: nem az a cél, hogy a férfi partner néhány perc masszázs után elélvezzen. Éppen ezért a lingam masszázshoz türelemre és odaadásra van szükség a nő részéről, valóban akarnia kell örömet okozni a partnerének. Ha gyorsabb örömszerzés a cél, akkor teljesen más eszközöket kell alkalmazni.

  • Odaadás

A kívánt eredményt csak akkor lehet elérni, ha a masszázst végző fél tényleg képes teljes odaadással "dolgozni" a férfi testén. Ha csak túl akar lenni rajta, és csak a partner kedvéért csinálja, nem fog tudni akkora élvezetet okozni, mintha beleélné magát teljesen.

  • Nyitottság

Szégyenlősebbeknek nem biztos, hogy bejönnek a hasonló élvezetek. Ha valaki zavarban érzi magát attól, hogy hanyatt fekve így kitárulkozzon, annak inkább tortúra lehet egy ilyen masszázs, mint élvezet. Ugyanez igaz akkor, ha a masszírozó fél érzi kínosan magát - kellő nyitottság nélkül biztos, hogy nem a várt eredményt kapjátok.

A lingam masszázshoz a partnernek úgy kell feküdnie, hogy az érintett területek kényelmesen elérhetők legyenek. A legjobb, ha háton fekszik, kissé széttárt lábakkal. Fontos, hogy a bevezetésre is hagyjunk időt, azaz ne egyből a nemi szerv izgatásával kezdjünk, hanem a test egésze kapjon a masszázsból. Ez segíti az összehangolódást, intimebbé teszi a légkört, és könnyebb kellőképpen laza állapotba kerülni.

Az intim területek masszírozása ezután következik. A technika részletezése itt most hosszú lenne, a lényeg, hogy a férfi nemi szerv minden területét érinti: a hímvesszőt, a makkot, a heréket, és a gátat is. Egészen pontos és részletes leírás van arról, hogyan lehet ezeket megfelelően kényeztetni, így a folyamat igényel némi tanulást.

Nagyon fontos, hogy a masszázst végig két kézzel kell kivitelezni, ami a teljes odaadást jelzi szimbolikusan. A masszázsolajjal ne fukarkodj, akkor az igaz, ha kellőképpen csúszik, a mozdulatok pedig változó sebességűek legyenek. A masszázs sorrendje egyébként adott: a vesszővel kell kezdeni, ezután következik a makk.

Ismét kiemelnénk, hogy nem a gyors orgazmus a cél, ezért a folyamatokat el kell nyújtani, amennyire csak lehet, sőt, legjobb, ha igyekszünk többször is megállítani az ejakulációt, így még nagyobb lesz a gyönyör a végén.

Bár megvannak a bevett technikák és a pontos leírás, ha nyitottan állsz a dologhoz, és a saját ötleteidet is beleviszed a masszázsba, még nagyobb élmény lehet a partnerednek. A masszázs során mindig nyugodtan lehet kísérletezni, nincsenek kőbe vésett szabályok, inkább csak irányadók, amik kijelölik az utat. Az viszont, hogyan mész rajta végig, csak rajtad múlik, így egész nyugodtan használhatod a fantáziádat.

  • Kényeztesd

Ha óvatosan hátrahúzod párod fitymáját, láthatod és érezheted, hogy a bőr a pénisz törzs és a makk között sokkal vékonyabb és érzékenyebb is, mint a bőr többi része. A makk elülső részén a fitymafék köti össze a pénisz alsó részét a makkal. A fitymafékben található idegvégződések nagyon érzékenyek, ezért a hozzáértő érintés ezen a helyen rendkívül kellemes érzést okoz a férfinak. A fitymaféktől jobbra és balra, valamint közvetlenül a makk pereme alatt helyezkedik el az ún. "férfi klitorisz": az a terület, ami a női klitorisznak felel meg. Ez a különleges terület még a legtöbb férfi számára is ismeretlen, miután a magömlést, illetve az orgazmust általában elsősorban a fitymának és a makknak a súrlódása váltja ki. Ha tehát hozzáértően masszírozod és kényezteted ezt a helyet, nagyon intenzív kéjérzetet okozhatsz a párodnak.

A lingam törzsének izgatása

  •  Kezdd azzal, hogy finoman beolajozod a lingamot. Nyomd össze erőteljesen a hüvelykujjaddal és a mutatóujjaddal a gyökerénél, aztán haladj egy-egy ujjszélességgel felfelé, és közben ugyanolyan erővel ismételd meg a nyomást. Először elölről, aztán oldalról is. ez felébreszti a belső szöveteket, és stimulálja a lingam reflexzónáit.
  • Ha a lingam a partnered hasán fekszik, simítsd végig gyengéden a gyökerétől a csúcsáig az egyik kezeddel, a másik kezeddel pedig húzd vissza gyengéden az előbőrt. Képzeld azt, hogy a hasfelület egy óralap. Ha a hasán fekszik a lingam, akkor 12 óránál áll. Haladj tovább mindig egy órával előbbre, míg ismét visszatérsz a 12 órához. Érintésed más és más minőségű lesz a lingam helyzetétől függően.
  • Most egyik kezeddel simítsd végig a lingamot, a makknál kezdve, lefelé a herékig és a gátig. Térj vissza, és vedd a lingamot a két tenyered közé. Mozgasd a tenyeredet váltakozó irányban és erősséggel fel és le a lingamon. Ha ügyes vagy, akkor ez a masszázs majdnem addig a pontig tarthat, "ahonnan már nincs visszaút". Ilyenkor inkább állj meg...
  • Fond össze a két kezedet a lingam körül, mintha imádkoznál, és táncolj az ujjaiddal. Masszírozd a lingamot fel-le.

A makk

A makk úgyszólván a lingam "koronája". Nagyon érzékeny szerv, miután rengeteg idegvégződés található itt. Ám hihetetlen kéjérzetet biztosít a párodnak, ha megfelelően bánsz vele.

A makk masszírozása

  • Olajozd be a lingamot, és előkészületként masszírozd a törzsét. Húzd vissza óvatosan a fitymát, és érintsd meg a lingam alsó részén a makk alatti részt. (Alsó részen a törzsnek azt az oldalát értem, amely a nyugalmi állapotban lévő pénisznél a herék felé néz. Ha a lingam a hason fekszik, a pénisztörzsnek ez az oldala felfelé mutat.) Itt található a fitymafék is, és az idegvégződések itt rendkívül érzékenyek. Masszírozd ezt a területet a hüvelykujjaddal gyengéden, körkörös irányban, de használj sok síkosítót.
  • Masszírozd mindkét hüvelykujjaddal fel és le a fitymaféktől balra és jobbra található területet is. Ez a pasik legérzékenyebb pontja! Dörzsölgesd a fitymafék bőrét a hüvelykujjad és a mutatóujjad között.
  • Tedd a kezedet a makk fölé, mint egy kalapot, és a tenyér mélyedésében ide-oda ringatva masszírozd a lingamot. Ez a legtöbb férfi számára teljesen új, csodálatos érzés.
  • Masszírozd a makkot az ujjaid hegyével, fentről lefelé, mintha citromot facsarnál. Egy másik változat: masszírozd az ujjaid hegyével a makk hátsó peremét. Az eredmény nem marad el!

A herék kényeztetése    /    A végbélnyílás kényeztetése   /    A férfi G pontja         

Részletek "A Nőiesség Varázsa" fantázia névvel ellátott  Élménynapon! 

Várunk a tréningen ahol részletesen, tabuk nélkül beszélünk a szexről, a párkapcsolatokról, a férfiakról, arról mi is kell valójában testileg/lelkileg egy Férfinek és mi kell egy Nőnek!

Profi - szakképzett oktató által vezetett tréningünkön betekintést nyerhetsz a tantra szex, az erotikus masszázsok, a lingram masszázs technika különleges világába. Megtanulhatod, hogyan éld át az igazi, valódi szenvedélyt! 

Szeretettel várunk! 

"Az emberek minden kapcsolata a világgal az öt érzéken keresztül történik. (...) Nem számít, hogy a szex erejében a bölcsességet vagy a gyönyört keresed: az élmény így is, úgy is mindig teljes lesz. Mert ez az egyetlen olyan emberi tevékenység, amely egyszerre érinti - vagy legalábbis kellene, hogy érintse - mind az öt érzéket." Paulo Coelho

Milyen is egy Igazi Nő?

  • Az igazi Nő határozott,tudja, mit akar, mégis gyöngéd, mert már nincs szüksége arra, hogy versengjen, harcoljon, vagy mindenáron bizonyítson.
  • Tudja, hogy egyedi és értékes, hogy méltó a boldogságra a beteljesülésre, mivel felismerte az önmagában rejlő értékeket.
  • Felismerte a benne rejlő bölcsességet, tehetséget, szépséget.
  • Az igazi Nő hisz a megérzéseinek, melyhez a szíve a legjobb iránytű.
  • Az igazi Nő ragyog, de nem feltűnősködik, mert pontosan tudja, hogy úgy is észreveszik.
  • Az igazi Nőt a kisugárzása, a magabiztossága, önazonossága teszi láthatóvá, nem pedig egy drága ékszer vagy kihívó smink.
  • Az igazi Nő nem követi a trendeket, hanem diktálja azt.Az igazi Nő meri vállalni önmagát, elfogadja és szereti a testét, Ismeri minden porcikáját.
  • Az igazi Nő szelíden kitartó lelkierővel utat tör magának, megéli a befogadást, az elengedést, a szülés és a születés csodáját.
  • Mindig mer változni, újjászületni. Bármikor kész a teljes átalakulásra, mert az élete folytonos erőfeszítés nélküli változás.
  • Az igazi Nő folyamatosan felfedezi önmaga természetét, megismeri ezzel a női lét misztériumát.
  • Az igazi Nő nem ragaszkodik senkihez, és semmihez, nem akar birtokolni sem tárgyakat, sem embereket.
  • A Párkapcsolatában is meg tudja őrizni lelke egy részének függetlenségét, és tiszteletben tartja a másik fél szabad akaratát is.
  • Az igazi Nő nem fél szeretni, szembe mer nézni a legnagyobb félelmeivel, meri meghaladni önmagát, elhagyni a komfort zónáját.
  • Az igazi Nő varázslónő, aki képes megteremteni az álmait.

"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van. " Müller Péter